Prológus

PROLOGUE

Sziasztok!
Nem tudom ki mennyire emlékszik még rám, nyáron egy Teen Wolf-os történetet kezdtem el írni, amit ihlet és időhiány miatt abba is hagytam..
Most viszont egy új - remélhetőleg nem tiszavirág életű - történetbe kezdtem, az új filmmel, a Vámpírakadémiával. A könyveket már tavaly kivégeztem és azonnal beléjük szerettem, a filmről ne is beszéljünk! :$
Szóval, remélem, aki olvassa annak elnyeri a tetszését, és hagy nekem egy kis kommentet a bejegyzések alá!
További szép estét!

Puszi, Lina.

Hideg, téli nap volt. A szél erősen süvített a fák lombjai között, felborzolva minden élőlényt, aki a szabadban járt. A kihalt utcában csak egy magassarkú kopogása visszhangzott. 

 A nő érezte a hideget, ám mégsem érdekelte. Aranyszőke haja hullámokban omlott vállára. Sötétrózsaszín színű szövetkabátja lengén lógott rajta, mégis elegáns hatást keltett. Kezeit a zsebeibe temette, s látszólag nyugodtan szelte át az aszfalt utat, ami elválasztotta őt a kocsija mellett idegesen toporzékoló, napszemüveges nőtől, kinek karjában egy hófehér pólyába bugyolált csecsemő aluszta az igazak álmát. A szőke hajú nő kívülről érdektelennek, s nyugodtnak tűnhetett, de belül elveszett érzelmei vad viharában.

  Félt és izgatott volt. 

   Aggályai voltak azzal szemben, amit most tenni készültek, de már beleegyezett, így nem volt visszaút. Izgatott volt, mivel neki sosem adatott meg a lehetőség, hogy gyermeke lehessen. S ha most nem is ő szülte a picit, lehetőséget adtak rá, hogy sajátjaként nevelje fel. Ő pedig belement. Mert a szíve mélyén nem vágyott másra, csak egy kisbabára.

- Eljöttél – sóhajtott fel megkönnyebbülten a barna hajú nő, amint a másik elé sétált. Kiváló érzékeinek köszönhetően már messziről kiszúrta partnerét, de csak akkor nyugodott meg, mikor az teljes életnagyságban állt előtte.

- Kérted, hát itt vagyok.

- Nézd, én..

- Kímélj meg a felesleges magyarázkodástól mindkettőnket! Add a babát, s útjaink elválnak. S semmissé tesszük ezt a napot, mindörökre!

- Lehetnél egy kicsit megértőbb is, mégis csak a saját lányomról van szó! – pillantott le a kezében nyugvó – ezek szerint – kislányra.

- A lányodról, akivel mit sem törődve, örökbe adod őt! Ne, légy álszent! Csodálom, hogy a férjed ilyen könnyen elhitte neked, hogy egy éven át gyógyfürdőben voltál az ország egyik eldugott pontján, az alig két éves fiaddal együtt. Bár, nem is tudom, miért lepődök meg ezen annyira, a férjed világ életében egy ostoba, semmire kellő bolond volt! S látom, a felesége sem üti meg kellően a mércét. Talán még megérteném helyzeted, ha házasság előtt állnál, de így, hogy férjed és gyereked van, hallatlan, amit elkövettél ellenük! Házasságon kívüli szülés..nem csak a családodnak, de a kicsinek is rosszat tettél. Kegyetlen sorsa ítélted őt csalfaságod miatt. Már csak abban reménykedhetsz, hogy ez az egész nem tudódik ki és sírig visszük ezt a szörnyűséges titkot. A saját, de legfőképpen a baba érdekében! – a szőke hajú nő kíméletlenül mondott el mindent, amit akart. Sosem kedvelte igazán a másikat, s most, hogy az megcsalta férjét, s zabi gyermeket szült, még inkább nőtt ellenszenve az asszony iránt. Maga sem értette miért vállalta el a kicsi nevelését, hiszen ő mindig a rideg, érzéketlen nő szerepében tetszelgett. De, most, egy ártatlan csecsemőn megesett a szíve.

- Legalább néha napján láthatom majd? – kérdezte reménykedve és a sírástól fojtott hangon az anya.

- Ó, kedvesem, persze, hogy látni fogod. Minden egyes nap ott lesz előtted a lány, aki már hozzám tartozik, s engem hív majd anyának. Büntetésül ezzel kell majd tovább élned, a saját lányod még csak nem is fog tudni róla, hogy te vagy az igazi anyja. Most pedig kérem a gyereket!

- Viszlát, kicsim – puszilta meg utoljára az alvó csecsemőt, s mikor átadta a vele szembe álló nőnek, úgy érezte, mintha a lelke egy darabkáját szakították volna ki. Könnyeit nem bírta tovább visszatartani, kegyetlenül előtörtek napszemüvege árnyékából.

  A szőke hajú nő úgy tartotta kezében a kisbabát, mintha az csak porcelánból lenne. A baba szépsége őt is elvarázsolta, sosem látott még hozzá foghatót. Szép, piroskás orcájába azonnal beleszeretett és soha nem észlelt érzések törtek fel benne. Egy halvány mosolyt megeresztve nézte a kezében nyugvó csöppséget, aki mostantól már az ő lánya volt.